Friss, ropogós hírek az angolszász médiából

HOT OFF THE PRESS

HOT OFF THE PRESS

Skóttal riogatnak a brit konzervatívok

2015. március 23. - de murányi

Egyre forróbb a politikai helyzet a májusi választásokra készülő Egyesült Királyságban: a toryk már azzal ijesztgetik a választókat, hogy a Labour győzelme esetén valójában Alex Salmond és a skót nacionalisták diktálnának a monarchiában.

Konzervatív plakát: Alex Salmond korábbi skót első miniszter a zsebében lévő Ed Miliband munkáspárti miniszterelnök-jelöltet figyeli telegraph.co.uk

De hogyan lett a Skót Nemzeti Pártból ilyen fajsúlyos szereplő? Elég csak ránéznünk a közvélemény-kutatási adatokra: egyes előrejelzések szerint az SNP Skócia 59 parlamenti mandátumából 56-at szerez májusban (mások szerint csak 39-et) ezzel pedig a harmadik legnagyobb erő lehet a Westminsterben. A korábbi SNP vezér és skót első miniszter, Alex Salmond a szeptemberi, Skócia függetlenségével kapcsolatos népszavazás után újra dominálja a szigetországi közbeszédet, most a Labour-rel történő együttműködés felvetésével hozza rá a frászt a torykra.

Salmond előzőleg kizárta az együttműködést a konzervatívokkal, azonban a Munkáspárt felé nyitott. Mindez elég magas labda volt a Konzervatív Pártnak, akik hatékonyan tudják mozgosítani a 'skót veszély' rémével szavazóbázisukat. Az egyik konzervatív államtitkár konkrétan azzal vádolta meg Salmondot egy vitaműsorban, hogy most a hátsó bejáraton beosonva, Londonból akarja szétverni az Egyesült Királyságot, utalva ezzel a sikertelen népszavazás keretezte skót elszakadási törekvésekre. David Cameron pártja szépen felültette kommunikációját a Salmond-vonatra: legújabb kampányvideójuk nem más, mint egy rövid rajzfilm, aminek üzenete: Miliband úgy táncol, ahogy Salmond fütyül.


A konzervatívok szerint a munkáspárti Miliband egyetlen útja a hatalomba a Skót Nemzeti Párt. Az ellenzék vezére már kénytelen volt hivatalosan is kommunikálni, hogy nem lépne koalícióra az SNP-vel, azonban az egyes szavazások alkalmával kötött időleges szövetségek lehetőségét nem zárta ki. Jól keveri tehát kártyáit Alex Salmond, tanácsokat ad a kisebbségi kormányzás témakörében (a skót parlamentben már volt benne része), a napokban pedig bejelentette, hogy a munkáspárti támogatás ára a HS2 gyorsvasút lehet, melynek építését természetesen a skóciai részen kell elkezdeni.

Ennyi volt, most gyorsan szavazz:

 

Innen harácsoltam össze a kontentet:
The Telegraph
The Guardian
ElectionForecast

süti beállítások módosítása